Grants:PEG/WM HU/Annual Program Plan 2012/Report Q3/hu

(English|magyar)

Bevezető

edit

Ez a Wikimédia Magyarország Egyesület 2012. harmadik negyedévről szóló beszámolója, mely a július, augusztus, szeptember hónapok tevékenységét foglalja össze.

Szócikkíró versenyek

edit

Nyári szócikkíró verseny a műhelyek vezényletével

edit

A műhelyek aktivitásának növelése érdekében, valamint hogy a nyári szünetben is lekössük szerkesztőinket, célirányos versenyeket hirdettünk a műhelyek számára. Ezek olyan kisebb versenyek voltak, amiben bármely olyan műhely részt vehetett, amelyből két szerkesztő elvállalta a kiírást, lebonyolítást és az értékelést. A magyar Wikipédia aktív műhelyei közül öt műhely jelentkezett a versenyre, július hónapban a tenisz- és az informatikai műhely, augusztusban pedig az anime- és mangaműhely, az állatok műhelye és a Felvidék-műhely indította el 4-4 hetes versenyét. Az öt műhely versenyén végül 21 szerkesztő vett részt, akik összesen 83 cikket hoztak létre vagy bővítettek ki jelentős mértékben. A versenyek végén a résztvevők és a szervezők számára közös ebédet szerveztünk, a személyes találkozóval elősegítve a jövőbeli közös munkát.

Ezek voltak az egyesület első tematikus szócikkíró versenyei, melyek közvetlenül kapcsolódtak egy-egy műhelyhez, és reményeink szerint jövőre – mivel a szerkesztők már ismeri fogják a lehetőséget, a részleteket, bátrabban fognak belevágni a műhelytagok is a szervezésbe, népszerűsítésbe – még több műhelyt és szerkesztőt fognak mozgósítani.

Szépirodalmi szócikkíróverseny

edit

A nyári kisebb versenyek mellé őszre egy nagyobb, szépirodalmi témájú szócikkíró versenyt is szerveztünk. Ez egy hosszabb, másfél hónapos időtartamú verseny október-novemberben, melynek előkészítését már szeptemberben megkezdtük. A versenyre olyan szépirodalmi témájú cikkekkel nevezhetnek a résztvevők (művek, életrajzok stb.), melyeket a verseny időtartama alatt hoztak létre és fejeztek be. Mivel új szerkesztőket is igyekszünk bevonni a versenybe, fontos teendő volt a verseny különböző közösségi médiafelületeken való meghirdetése, sajtóközlemény előkészítése, a kezdők számára a versenykiírás megfelelő útmutatókkal való ellátása, a közösség figyelmének felhívása a várható új szerkesztők megjelenésére, hogy tanácsokkal láthassák el őket és megfelelő türelemmel segítsék első lépéseiket. A versenytől sok új aktív tagot, és sok új szépirodalmi cikket várunk. Már a verseny előkészítése során több, már inaktív szerkesztő tért vissza a Wikipédiához a verseny miatt, illetve újonnan regisztrált szerkesztők is jelezték részvételi szándékukat és kezdtek bele cikkek előkészítésébe, írásába.

A Wikimédia Magyarország nagy reményeket fűzött a 2011-ben igen sikeres Wiki Loves Monuments fotópályázat 2012-es fordulójához, amihez előbb a műemléki adatbázist gondozó Kulturális Örökségvédelmi Hivatallal kellett megegyezni. A hivatal elnöke azonban a kormányzattal való egyet nem értés miatt júniusban lemondott, a 2012-re vonatkozó együttműködési megállapodást már nem írta alá, utódjára hagyva a döntést. Az új elnök, részben a hivatal átvételének feladatai, részben a nyári szabadságolások miatt, érdemben csak augusztus közepén tudott a szerződéstervezettel foglalkozni, végül augusztus végén, pár nappal a hivatal kormányzat által való felszámolását megelőzően azt a választ kaptuk, hogy az idén nem tudunk szerződést kötni, így kénytelenek voltunk a nemzetközi fotópályázatban való részvételünket lemondani.

Fotóséták

edit

A harmadik negyedévben egy fotósétát tartottunk Budapest Rákóczi út menti szakaszán. Az idei 11 fotósétánk eddigi mérlege: 733 kép született, amiből 664-en vannak épületek, 69-en pedig a résztvevők. A 664 kép 120 magyar nyelvű, illetve 23 más nyelvű Wikipédia-szócikket illusztrál (sokszor van, hogy egy cikkben több fotósétánkon készült kép is van, illetve ugyanazon kép több nyelvi változatban is előfordul). A 120 illusztrált magyar szócikkből, 27 új szócikk, melyeket a séták hatására írt meg valaki. Emellett több olyan épületről készítettünk fényképet, melyhez még nem tartozik szócikk, így az illusztrált cikkek száma azok megírásával párhuzamosan nőni fog.

Wikimánia

edit

Idén Washington DC-ben tartották a Wikimédia-közösség legnagyobb nemzetközi konferenciáját, a Wikimániát. A konferencia lehetőséget ad a tapasztalatcserére, a műszaki képességfejlesztésre és a kapcsolatépítésre a különböző országok szerkesztői és egyesületi közösségei között. Egyesületünk (a független nemzetközi ösztöndíjbizottság által megállapított pontozás alapján) 6 személyt támogatott ösztöndíjjal , hogy részt vehessenek a konferencián, közülük hárman elő is adtak:

  • Bináris: Efficient and flexible text manipulation, spelling correction, searching and page collections with Pywikibot (Hatékony és rugalmas szövegmanipuláció, helyesírás-javítás, keresés és oldalgyűjtés Pywikibot segítségével; videó feltöltés alatt)
  • Oren Bochman: Article Quality Assessment - Community based Content Analytics (A szócikkek minőségének felmérése – közösségi alapú tartalomanalitika; videó 29:29-től)
  • Damokos Bence: Chapters Committee: past, present and future (A társszervezeti bizottság múltjáról, jelenéről, jövőjéről; diák, videó)

Az ösztöndíjasaink élménybeszámolója megtalálható a Wikipédián.

A washingtoni utat kihasználva egyesületünk alelnöke és irodavezetője is beiktatott egy látogatást a Wikipédiát fenntartó Wikimedia Foundation San Franciscó-i irodájába, ahol bemutatkozó látogatást tettek az alapítvány közép- és felsővezetőinél, hogy jobban megismerjék a szervezet és az iroda működését.

Wikitábor 2012

edit

Az egyesület a harmadik, korábbi években nagy sikert aratott nyári szerkesztőségi tábort 2012-ben Veszprémbe és környékére szervezte. Az augusztus 2. és 5 között megtartott tábor a Wikipédia szerkesztői és az egyesület tagjai több napos közösségi eseménye, mely kirándulásokkal, városnézéssel, múzeum- és kiállításlátogatással, strandolással és wikipédiás előadásokkal csábította a résztvevőket.

Egyesületi találkozók

edit

A negyedév során két egyesületi tematikájú találkozót tartottunk, augusztus 18-án, a 2013-as évre szóló egyesületi programterv és stratégia kidolgozására gyűlt össze öt tagunk és egy külső vendég. Az augusztusi találkozón elkezdett terv az egyesület levelezőlistáján folytatott megbeszélések során, és egy szeptember 25-én megtartott elnökségi megbeszélésen nyerte el közel végleges formáját. A terv végső elfogadása előreláthatólag a december 1-i közgyűlésen várható.

Wikimedia CEE Meeting 2012

edit

A közép- és kelet-európai országok Wikipédia-szerkesztői és Wikimédia-tagjai számára a szerb társszervezet október közepére egy konferenciát és találkozót szervezett. A találkozó költségeihez – előzetes ígéretünknek megfelelően, a 2012-es éves tervünkkel és költségvetésünkkel összhangban – egyesületünk 1000 eurót ajánlott fel, melyet a támogatási szerződés szeptember végi megkötését követően október első napjaiban juttattunk el a konferencia szervezőinek. Az eseményen Magyarországról két fő vett részt, egyikük egyesületi támogatással.

Készülő kiadvány

edit

A korábbi két, Wikimédia Egyesületet és a Wikipédia szerkesztésének első lépéseit bemutató kiadványt követően az egyesület az idei év végén egy újabb kiadvánnyal szeretné bővíteni könyvespolcát, ami a Wikimédia-könyvespolc hasonló, angol nyelvű kiadványának felhasználásával a Wikipédia-cikkek minőségének javításához próbál útmutatót adni. A kiadványnak fordítása és dizájnjának kialakítása már elkészült, jelenleg a korrektúrázása zajlik, a nyomdai előkészítést és az ISBN szám igénylését követően legyártatása november hónapban várható.

Egyesületünk, közhasznú minősítésének köszönhetően jogosult az adózók személyi jövedelemadója 1%-nak fogadására, amire a 2011-es adóévről szóló 2012-es adóbevallások folyamán 1,34 millió forintot ajánlottak fel az állampolgárok. Ennek a jelentős támogatásnak az átvétele az adóhatósággal való adminisztrációt követően éppen folyamatban van, várhatóan november legelején érkezik meg hozzánk. Ezért a jelentős mértékű támogatásért egyesületünk igen hálás, és közhasznú tevékenységének megvalósítására fogja fordítani.

Média

edit

A harmadik negyedévben két interjút adtunk a szerkesztők számának fogyásáról, mely több másik hírportál által át lett véve:


A Magyar Wikipédia Magazinban két blogbejegyzést tettünk közzé a 3. negyedévben, melyek a két szócikkíró versenyről szóltak. Az első bejegyzéssel a műhelyeket célzó cikkíró versenyt igyekeztünk népszerűsíteni, a második pedig az őszi szépirodalmi témájú verseny részleteit tartalmazza. A Wikitáborról pedig a Wikimedia Foundation blogján számoltunk be.

Közelgő események

edit
  • Fenti kiadvány megjelentetése november végére;
  • Szócikkíró verseny október 5. és november 20. között;
  • Közgyűlés december 1-jén (várható, legfontosabb napirendi pontok az egyesület elnökségének választása a 2012-14-es időszakra, valamint a 2013-as egyesületi terv és költségvetés véglegesítése).