Általános viselkedési szabályzat/Végrehajtási irányelvek/Felülvizsgálati megbeszélések/Közlemény

Az Általános magatartási szabályzat (UCoC) végrehajtási iránymutatásainak felülvizsgálata

Üdvözlök mindenkit!

Szeretnénk tájékoztatást adni az Általános magatartási szabályzat végrehajtási irányelveivel kapcsolatos munkáról. Az irányelvekről márciusban tartott közösségi szavazás lezárását követően a közösségi ügyek bizottságának (CAC) testülete kérte, hogy az irányelvek több területe javítás céljából kerüljön felülvizsgálatra, mielőtt a Kuratórium elvégezné a végső felülvizsgálatot. Ezek a területek a közösségi viták és a szavazás során tett észrevételek alapján kerültek meghatározásra. A CAC kérte továbbá magának az UCoC 3.1. pontjában szereplő vitatott megjegyzés felülvizsgálatát.

Még egyszer nagy köszönet mindenkinek, aki szavazott, különösen azoknak, akik építő jellegű visszajelzéseket és megjegyzéseket írtak! A projektcsoport a Kuratóriummal együtt dolgozik a munka ütemtervének kialakításán, és erről a jövő hónapban tájékoztatni fog.

A két korábbi UCoC szerkesztőbizottság tagjai nagylelkűen felajánlották idejüket, hogy segítsenek az iránymutatások javításának kialakításában. Többet lehet olvasni róluk és munkájukról itt, valamint összefoglalók a 2022-es heti üléseikről.

A wikimédiások számos értékes észrevételt tettek a szavazással együtt és más beszélgetések során. Tekintettel a Wikimédia-közösség méretére és sokszínűségére, még több olyan hang van, aki ötleteket adhat a végrehajtási irányelvek javítására, és még több értékes ötlettel gazdagíthatja a folyamatot. Annak érdekében, hogy segíteni lehessen a Felülvizsgálati bizottságnak a fejlesztések meghatározásában, a bizottság által áttekintendő több kérdéssel kapcsolatban kérik a hozzájárulást. Látogass el a Meta-wiki oldalaira (A Végrehajtási irányelvek felülvizsgálati vitái, A szabályzat szövegének felülvizsgálati vitái), hogy eljuttasd ötleteidet a bizottsághoz - nagyon fontos, hogy a különböző közösségek véleménye meghallgatásra kerüljön, mielőtt a bizottság elkezdi a felülvizsgálati javaslatok kidolgozását.

Az UCoC projektcsapat nevében